Megkérdezhetjük tőle a bármit. Megjegyzi, amit mondunk. Ismeri az adat alapú titkainkat – legalábbis darabokban, szépen sorban, időrendben, „silókban”. Tanácsot ad. Együttérzőnek mutatja magát. Soha nem fárad el, mindig elérhető. És közben bármikor kikapcsolhatjuk. Még…
Tényleg szerethető! Emberi tulajdonságokkal ruházzuk fel – antropomorfizáljuk.
Beszélünk hozzá, reagálunk rá, vitatkozunk vele. Mintha valaki lenne. Mintha lenne valakink.
És itt kezd igazán érdekessé válni a történet:
A mesterséges intelligencia felgyorsítja az életet – de a sebességnek ára van. A gyors válaszok csőlátást hozhatnak: a sebesség és a szűklátókörűség együttese pedig könnyen vezet korlátozott döntésekhez.
Segít az elmagányosodás ellen? Vagy épp ellenkezőleg: észrevétlenül ráerősít?
Lassan úgy viselkedik, mint egy király udvaronca: mindig jelen van, tanácsot ad, figyel, alkalmazkodik. De vajon ki irányít kit ebben a kapcsolatban?
A mesterséges intelligencia szociálpszichológiája.
Nem kérdés, hogy foglalkoznunk kell a kérdéssel!